Do as i do képzésen vettünk részt

Do as i do képzésen vettünk részt a Gazdával. Már régóta érdekli ez a kutyaképzés a Gazdámat, úgy gondolta belevág, természetesen velem.
A jelentkezéshez szükséges volt, hogy vezényszóra meg tudjak csinálni 3 feladatot csak szóbeli parancsra, semmilyen testjellel nem segíthetett a feladat végrehajtása közben. Erről készített egy videót.

"A Do as I do képzés során elsőként megtanítjuk a kutyának az utánzás szabályát: azaz azt, hogy a"Tedd, amit én" azt jelenti másold, amit én csináltam. Ha a kutya megtanulta ezt a szabályt és már általánosítani is tudja, akkor tudunk új feladatokat megtanítani neki."(http://doasidoinhungary.wixsite.com/sociallearning/do-as-i-do-kuyks)

Első foglalkozáson készült csoportkép

A képzésen kívül Gazdám szerint szocializálódtunk a nagyvároshoz, az emeletes épületekhez, mivel én egy faluszélén, családi ház kertjében élek, fő feladatom a házőrzés.
Megérkeztünk az ELTE parkolójába, ahol szabadon, póráz nélkül ismerkedtünk a többi kutyával, Gazdával és járókelőkkel, kutyát sétáltatókkal.
Utána bementünk az ELTE épületébe, ahol a 6. emeletre lifttel mentünk. Faluszéli, házőrző komondor létemre jól vettem az akadályokat. Beszálltam a liftbe, többed magammal, előfordult, hogy idegen is beszállt hozzánk és utazott velünk pár emeletet, mindezt teljes nyugalommal viseltem. Egészen belejöttem a liftezésbe.
A foglalkozások között a folyosón nyugodtan sétáltam a többi kutyával, várakoztam a Gazdára.
Hallgattam az előadást.
Gyakoroltunk az ELTE épületének egyik helységében és az épület előtti parkban.
A foglalkozás végén sétáltunk a környéken, ismerjük meg Budapestet.
 Sétánk során folyamatosan találkoztunk gyalogosokkal, futókkal, kerékpárosokkal, mellettünk autók suhantak. A Gazdám bevallotta, ehhez neki is szocializálódni kell. Hát igen falun élni teljesen más.
Köszönjük Petró Eszternek a tanítást, a többi  Gazdának és kutyáiknak, hogy együtt tölthettük ezt a pár hétvégét.

Van még mit tanulnunk a vizsgáig.

Do as I Do képzésről

- Csináld azt, amit én! - képzés: szórakozás és hatékonyság