Vasárnap reggel (a Gazdám szerint hajnalban) fél hatkor
felébresztettem az ugatásommal. Ki jött megnézni, hogy mi ez a nagy ribillió.
Már nem látott semmit. Hiába bizonygattam, hogy én a kert végében mozgolódást
halottam. Eleinte kicsit morcos volt, de ahogy kilépett meglátta a
hajnalhasadás fényeit és rögtön elszállt a mérge. Elővette a fényképezőgépét és
már megszűnt számára a világ és lenyűgözték a napfelkelte színei, a felhők játéka.
Azon
kacagott, hogy a reggeli napfényben nekem is kicsit bíborszínű lett a bundám.
Mindig szokta mondani, hogy a fülem olyan, mint a sasnak
a szeme. Bármilyen hangot, zajt, ami nem megszokott észreveszek. Megtudja
különböztetni, mikor van komoly esemény az ugatásom mögött, nem pedig a
többieket akarom bosszantani, vagy játékra hívni vagy éppen bekapcsolódom a
telep kutyáinak össznépi ugatásába, aminek mindig van oka, csak még az a valami,
vagy valaki nem ért ide hozzánk. Nem jellemző, hogy feleslegesen ugatok, de
amikor kell, mindig odateszem magamat.
Egyébként is fel akart korábban kelni, de nem ennyire.
Aztán elrakta a fényképezőgépet és készülődtünk, beszállás az autóba és mentünk
engedelmes tanfolyamra, ahol a Gazdám sok mindent tanult, én végig megpróbáltam
együttműködni vele, a magam módján.
Délután a kapu előtt megérdemelten szunyókáltam, most meg engem ébresztett fel a jövés-menésével, mondtam is neki most már kvittek vagyunk.
 |
| Délutáni szunyókálás |
 |
| Biztosan szeretnél tőlem valamit? |