Pomázon a Magyar várban jártunk MPKM – VBSZ, MEOESZ TKV 2016.04.09.

Hétvégén a Pomázi Magyar Várban jártunk és részt vettünk a MagyarPásztorkutyás Munkaverseny Bevezető Szintjén, ahol II. helyezést értünk el, és teljesítettük MEOESZ Terelési Képesség vizsgát. Köszönet a szervezőknek, a bíróknak, hogy megrendezésre kerültek a versenyek és a vizsgák.
Séta a verseny előtt
Már regisztráltunk
Reggel mikor elindultunk itthonról esett az eső, gondolkodott is a Gazdám, hogy elinduljon-e vagy maradjon itthon. Szerencsére elindultunk és Hatvan után már elállt az eső. Pomázon ugyan felhős, szeles, hideg idő volt, de kibírta, hogy a rendezvény alatt nem esett.
A napot a Magyar Pásztorkutyák Munkaversenyén kezdtük. Indultunk a Verseny Bevezető Szinten, II. helyezést értünk el.
 Szabadon választott gyakorlat
MPKM - VBSZ
Behívás
MPKM - VBSZ
Van még mit dolgozni mind a kettőnknek. A Gazdám mindig örül, amikor teljesítünk idegen környezetben, sok egyéb, nem megszokott zavaró körülmény között.
Árpád szobor mellett
Magyar racka juhok.
Őket kell majd megpróbálni terelni.
Utána MEOESZ Terelési Képesség vizsgán vettünk részt, amin megfeleltünk. Másodszor találkoztam juhokkal életemben, a Gazdám nagyon izgult, hogy hogyan fogok viszonyulni a birkákhoz.
Várakozás
Terelési képesség vizsga
Engedelmes munka
A Terelési Képesség Vizsga engedelmes részén megfeleltünk, utána mehettünk a juhokhoz.
Terelési képesség vizsga
Terelési munka
Terelési képesség vizsga
Terelési munka
A Gazdám meglepődött, hogy a bíró azt mondta, hogy leveheti rólam a pórázt és én nem léptem fel támadólag a birkákkal szemben, akkor sem amikor elfutottak előlem, mindig tisztes távolságba közelítettem meg őket, mintha valami ősi ösztönök a felszínre kerültek volna bennem. Végig együtt működtem a Gazdával, bármikor behívható voltam, a Gazdám legnagyobb örömére.  
Volt olyan pillanat a Gazdám szerint, amikor úgy gondoltam, ezek bikák jámbor állatok, se nekem, se a Gazdámra nem jelentenek veszélyt és békésen mellettük elkezdtem felmérni a területet, de a Gazdám nem hagyta, hogy belemelegedjek a terület felderítésébe, újból közelebb hívott a birkákhoz.
A Gazdám nagyon örült, hogy megfelelő eredményt értem el.
Csoport kép 
"BE Vizsgán" az egyik feladatnál
"idegen" kutya voltam
Megint megrendezésre került a „BE vizsga”, amit egy kuvasz teljesített. Minket is behívtak a Gazdámmal, mi voltunk az egyik engedelmes feladatnál az egyik „idegen” kutya, egy pulival együtt.
A versenyek, vizsgák közben találkozhattunk, mudikkal, pumikkal, pulival, kuvasszal és Gazdáikkal, mondhatjuk az összes magyar pásztorkutyával. Minden kutyával és a Gazdájával is barátságos voltam. Akkor sem hisztiztem, ha a hozzánk látogató kutyát megsimogatta a Gazda. De az is jólesett, ha másik kutya Gazdája engem simogatott.
Mudi simogatás
Gazdám összebarátkozott
egy kuvasszal
Eredményhirdetésre várva:

Eredményhirdetésre várva
Csoport kép

Eredmények: 
Terelési képesség vizsgán megfeleltünk, megkaptuk a bírálati lapot
Bírálati lap

Eredményhirdetés
MPKM VBSZ szinten II. helyezést értünk el
Oklevél
A Gazda annyira izgult, rólam persze nem feledkezett meg kaptam inni vizet, meg ha megcsináltam egy vizsgát, odamentünk a jutifalatos táskájához, ami főtt csirke májat és csirke szívet rejtett, külön erre az alkalomra főzte és kaptam belőle. De a Gazda elfelejtett enni is meg inni is. Csak délután 3 órakor a verseny eredményhirdetése után jutott eszébe, hogy éhes, akkor meghívást kaptak  a szervezőktől egy nagyon finom gulyáslevesre.

Nagyon jól éreztük magunkat, megint felejthetetlen élményekkel távoztunk.

Most elkísért minket a Gazdám férje, akinek a sok fényképeket köszönhetjük.