Tudjátok, minden nap egy kicsit gyakorlunk, tanulunk, játszunk, ki minek nevezi, nekem az a fontos, hogy a Gazdámmal együtt töltöm az időt, ilyenkor csak velem foglalkozik. Volt egy kis szünet, Bözsi betegségének romlása és „örök vadász mezőkre” távozása megviselte, de helyre tette magában az érzelmeit, emlékeit, és azt mondta, hogy ez már a múlt, Bözsi emlékét örökké a szívében fogja őrizni, a jelen én vagyok.
"Na mi lesz! Akkor kezdünk? |
Lábnál követés |
Az emberek, mivel tudatosan főleg a szavakkal kommunikálnak, a non-verbális kommunikációjuk (nem szóbeli közléseik, a mimikájuk, a tekintetük, a gesztusaik, a testtartásuk, érintésük) legtöbbször nem tudatosak. A kutyákkal való foglalkozásukkor, azt nehéz megtanulniuk, hogy nekünk, kutyáknak nem a szavak értelme a legfontosabb, hanem a például a hangsúly, ahogyan kimondják, illetve a testbeszéd (a test jelek), amit sokszor nem tudatosan felénk közvetítenek, illetve az érzelmeik (örömük, bánatuk, félelmeik), általuk kisugárzott „energia”, aminek felfogására nekünk nagyon kifinomult „antennáink” vannak.
A felém sugárzott egyértelmű testjeleket a legnehezebb megtanulnia a Gazdámnak és azt, hogy egy adott feladatnál mindig ugyanazokat a testjeleket közvetítse felém. A kutyasuliban az oktató segít a Gazdának kialakítani az adott „feladatnál” megfelelő testbeszédet és a rajta kívül álló emberek, az oktató, a többi kutyás Gazda látja a felém közvetített testbeszédet és kijavítják, ha rosszul kommunikál felém. No persze én is a tőlem telhető legjobban, örömmel „dolgozok” a Gazdával, de van úgy, hogy egy kutyasulis foglalkozás végére nem is fizikálisan, hanem a Gazdám szavaival élve”agyilag” kimerülök (szépen mondhatnám mentálisan).
Egy-két pillanatot az otthoni gyakorlásból. Sok feladat tanulásának még az elején vagyunk.
Apportírozás tanulása
|
"Pitizés tanulása" |
Előfordul egy kis trükk tanulása, kacagni fogtok, most a pitizést
tanulom. Lehet, hogy ezen a képen többen csóválják majd a fejüket, de figyelembe
kell venni, hogy a Gazdám nem egy pásztor, akinek több száz birkából álló nyája
van, akiket most kihajtunk a legelőre és közösen vigyázunk rájuk egész nyáron.
Nekem sem a juhnyáj őrzése a feladatom, hanem elsősorban a porta őrzése. Azt meg egyedül csinálom, no Pötyike besegít, nagyon jó jelző kutya, de a két uszkárral nem sokra megyek.
Napközben gyakran a Gazda nélkül vagyok, egyedül kell a ház őrzésével kapcsolatos dolgokban döntenem. Juhokat közelről csak egyszer láttam
életemben. Én mivel falkaállat vagyok, örülök minden közös tevékenységnek,
legyen az akár közös séta, közös játék, vagy együtt elmegyünk a kutyasuliba, vagy közösen tanulunk
valamit, akár egy trükköt. Nem fogjátok elhinni, de a trükkök tanulását, kivitelezését
jobban élvezem, mint az engedelmes gyakorlatokat.
Otthon a Gazdám megfelelő testjeleinek
ellenőrzését
Erika, a macska végzi.
Mindig lelkes közönség.
|
Erika gyakorlás szemrevételezése után Vörikével közösen "relaxált" a hátsó
kertben.
|
A Gazdáim tettek-vettek a hátsó kertben.A végén szednem kellett a lábaimat kifelé, mert észrevették, hogy a bokrokat szerintük lepisilem, szerintem csak megjelölöm, mert a macskákkal és egyéb ide betévedő állattal közölnöm kell, hogy ez a terület is az én felügyeletem alá tartozik. Rám akarták fogni, hogy az egyik törpefenyő is azért száradt ki, mert biztosan lepisiltem, nem az egyéb környezeti körülmények (a sok eső, vagy a szárazság) miatt.
A végén szednem kellett a lábamat |