"Nagyon örültem,
hogy Huba annak ellenére szépen dolgozott a pályán, hogy majdnem 4,5 órát utaztunk a verseny helyszínére. Nagyon meleg volt, árnyékban is.
Salföldi Major
Salföldi Major
Nehezítés volt még, hogy teljesen idegen helyen
voltunk, ráadásul minden tele volt mindenféle nem megszokott szagokkal, tőlünk 15-20 méterre a lovas
karám, legalább 30 lóval, a pálya mellett nyüzsögtek az emberek, a terelő
pásztorkutyák, mert ott jelentkeztek a terelési ösztönpróbára is. Előtte való
napon ezen a pályán volt a terelő verseny. A pálya tele volt friss "birka bogyóval", aminek
csábító illata volt, és amiből Huba szerint jó csemegézni. Ennek ellenére szépen
dolgozott a versenyen.
Várakozás az árnyékban
Pihenés a kocsi alatt az árnyékban
Pályán kívül is igazi nyugodt, kiegyensúlyozott
pásztorkutyaként, komondorként viselkedett. Míg másokat fényképeztem, a lovas
kocsi árnyékában nyugodtan feküdt, az emberek, gyerekek nyugodtan
megsimogathatták, oda jöhettek hozzá idegen kutyák, velük is békésen viselkedett.
Gazdámmal az árnyékban
Jól esik egy kis simogatás
A pályára is többször visszamentünk, mert a magasabb szinteken
feladat, hogy 4 kutya és felvezető között kell a versenyző kutyának áthaladnia
és feladatot kell a kutyának végrehajtania. Voltak pumis versenyzők, akik külön
kérték, hogy Huba komondor is jöjjön be, mert mindig nyugodtan viselkedett. A
verseny után volt lovas bemutató, amit végignéztünk, ami alatt teljesen békés volt.
A végén egy jót sétálhattunk egyik kedvenc falumban Salföldön.
Köszönet a szervezőknek, a lebonyolításában résztvevőknek, hogy ezen a gyönyörű, pásztorkutyákhoz méltó helyen megrendezésre kerülhetett ez a verseny."